A kisujjunkat nyújtjuk, de a karunkat akarod?


Weboldal készítés - jelentős kedvezménnyelMi szeretjük a stratégiákat. Szeretünk tervezni, sok különböző tény miatt, amikről most nem beszélnénk, mert egy egész könyvet is meg lehetne vele tölteni. A lényeg az, hogy stratégiai terv nélkül nehezen jön a siker.

Sokszor halljuk azt, hogy „ha tegnapra lenne meg a weboldalam, az is késő volna". Hát, barátom, ez azért van így, mert nem volt terved, ami mentén haladsz. Ha lett volna, már jó előre tudtad volna azt, hogy mikor jön el az az idő, amikor a weboldaladnak működnie kell.

Egy jól működő, szép honlap egyike azoknak a befektetéseknek, amivel egy cég elindul
. Feltételezzük, hogy a céget sem úgy alapítod meg, hogy reggel felkelsz, és azt mondod: „húú, kell egy cég... tegnapra!"
Nyilván vannak az elképzelés mögött tervek, gondolatok.

Azt szeretnénk, ha nem csak a cégalapítást terveznéd be előre, hanem azt is, hogy ezt milyen eszközökkel támogatod és mikor. Ebben akarunk Téged segíteni. Tervezz, próbáld meg időben felmérni azt, hogy mire lesz szükséged ahhoz, hogy terméked, szolgáltatásod sikeresen debütáljon.

Minél előrébb látod, hogy mikor kell a weboldaladnak elindulnia, annál több dologgal ajándékozunk meg, INGYEN!

Akarom! Adjatok árajánlatot!

Biztos felmerül Benned a gondolat, hogy „bolondok ezek a srácok, hogy ingyen dolgoznak? Miért tennék??" Nos azért, mert ha időben van terved, akkor nyilván volt arra is időd, hogy átgondold a weboldal koncepcióját, összeszedd azokat a dolgokat, melyekre ennek a weboldalnak szüksége lesz a hatékony működéshez. Ha pedig ez így van, akkor nincs információhiány, ami a mi munkánkat a legnagyobb mértékben nehezíti. A legdrágább az, ha vaktában, sietve nekiesünk a munkának, és a felénél kiderül, hogy mégsem így kéne, nem is ezt kéne stb...

Tetszik a gondolat? Ha igen, olvass tovább, hogy pontosan mik is azok a dolgok, amiket INGYEN biztosítunk céged weboldala számára!! Ha nem tetszik, fizethetsz sokkal többet is, várunk szeretettel!

Nem csigázunk tovább, inkább ezeket adjuk Neked, előrelátásodért cserébe:

A fejlesztés megkezdésének ideje Ajándék modulok
Július keresőoptimalizálás modul
Augusztus keresőoptimalizálás modul + felugró layer
Szeptember keresőoptimalizálás modul + felugró layer + hírlevél
Október keresőoptimalizálás modul + felugró layer + hírlevél + névjegykártya
November keresőoptimalizálás modul + logó tervezés

Tetszik? Gyere és beszéljünk róla, vagy nézz körül referenciáink között, hogy biztosítsunk Téged munkánk minőségéről.

A kedvezmény abban az esetben érvényes, ha a megrendelésből szerződés születik és tárgya egy adminisztrációs felülettel rendelkező weboldal megrendelése, statikus honlapokra az akció nem érvényes!


Az ajándék weboldal modulok leírása

Keresőoptimalizálás (SEO)

E nélkül ma már elképzelhetetlen egy weboldal. Feladata azt elérni, hogy a honlap minél előkelőbb helyet foglaljon el a keresők (pl. google) által megjelenített listában. Lehetőséged van minden egyes oldalnál (fő és almenü pontoknál egyaránt) beállítani a címsort, mely a böngésző tetején jelenik meg, a leírást, ami ugyan nem látható a látogatók számára, a keresőknek viszont fontos. Ez a leírás jelenik meg a találati listában, a cím alatt (ld. Az alábbi képen)

A weboldal description mezője a Google találati listájában

Felveheted azokat a fontos kulcsszavakat is, melyek az adott oldalra jellemzőek.

Azt is megvalósítja, hogy az url a keresők és az emberi szem számára is barátságosan nézzen ki.

 

Helytelen megvalósítás:
http://domain/index.php?showtopic=129514&st=30

Helyes megvalósítás:
http://domain/129514/19254/javasolt+kezkremek+szaraz+borre.html

Akarom! Adjatok árajánlatot!

Felugró layer

Akciós az egyik terméked, vagy új szolgáltatást vezetsz be a piacra? Esetleg új munkatársat keresel, vagy lesz egy kiemelt céges rendezvény, amire a partnereidet szeretnéd meghívni?

Ezzel a megoldással kiemelt figyelmet biztosíthatsz a célnak, hiszen egyből a főoldalon jelenik meg, ráadásul úgy, hogy a szem csak ide fókuszálhat, mert a weboldal többi részét elsötétítjük. Nézd meg működés közben!

A szöveges tartalmát Te módosíthatod bármikor egy admin felületen keresztül, így nem kell mindig bennünket megbíznod, és kifizetned a módosítás költségeit!

 

Akarom! Adjatok árajánlatot!


Hírlevél

Valószínűleg nem kell bemutatni ezt az eszközt, mellyel a leghatékonyabban tudod tartani a kapcsolatot az ügyfeleiddel. Azonban van két funkció, mely kiemeli hírlevelünket a többi közül:

  • vevőcsoportokat tud kezelni, így ha például csak a kiemelt csoportba besorolt ügyfeleknek szeretnél hírlevelet küldeni, egyszerűen megteheted
  • kapsz hozzá egy gyönyörű grafikát is, hogy leveled ne egy szimpla fehér lapon jelenjen meg, hanem cégedre szabott környezetben!
Akarom! Adjatok árajánlatot!


Névjegykártya

 

Mi is lehet ez? :-) Ja, az a lap, amit az emberek osztogatni szoktak egymásnak, hogy minél népszerűbbek legyenek :-)

Egyike az induláshoz szükséges elengedhetetlen eszközök közül, és egyáltalán nem mindegy, hogy esztétikus-e, vagy sem. Ez képviseli személyedet akkor, amikor nem ülsz szemben a partnereddel! Ha magadra igényes vagy, erre is legyél az!

A megtervezett névjegykártyát ráadásul le is gyártjuk Számodra és 100 darab üti a markodat.

Az akció nem tartalmazza a különleges eljárások (dombornyomás, UV lakk stb.) költségeit, és gyártása digitális nyomdában történik.

Akarom! Adjatok árajánlatot!


Logó tervezés

Az aduász. Míg a névjegykártya téged képvisel, addig a logó az egész cégedet!

Ezzel a lehetőséggel nem eshetsz abba a hibába, hogy nem hozzáértő kéz tervezi meg, így biztos lehetsz abban, hogy vállalkozásodhoz lesz szabva, és bátran mutathatod meg mindenkinek.

Ráadásul 2 különböző logótervet készítünk, hogy kiválaszthasd a legmegfelelőbbet! Ezután a színállásokon még mindig van lehetőséged módosíttatni!

 

Akarom! Adjatok árajánlatot!


Kapcsolódó cikkek:

Minden jog fenntartva © 2008 - 2012 developed by Scenedesign